Mecsekpölöske Önkormányzata 2021.06.26.-án rendezte meg hagyományos Falunapi ünnepségét, melyen átadásra került a régi falubusz az Óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör részére, illetve az első Díszpolgári cím is kiosztásra került Rudl Jánosné részére.

Számos program, fellépő színesítette ezt a napot! Délelőtt megtartottuk hagyományos főzőversenyünket, illetve focikupánkat. Emellett a gyerekeknek is számos programmal készültünk, itt voltak a Komlói Hivatásos Tűzoltók, lehetett kézműveskedni, illetve voltak vetélkedők, kvízek is. Délután táncos, zenés műsorok gazdagították a rendezvényt. Különböző fellépők jöttek hozzánk, mint például a Band Of Streets csapata, a Decsi Fivérek, Papp Attila. Sztárvendégünk Rony volt. Este pedig a Wery-Take zenekar zenélt nekünk. 

Mindenkinek köszönjük, aki részt vett a Falunap lebonyolításában! Köszönjük a fellépőknek a szuper hangulatot!